Örülök, hogy én végezhetem Köllő Babett kezeléseit!



Babett nem tartja magát hiú nőnek, sőt állítja, hogy sokkal kevesebbet foglalkozik a külsejével, mint amennyit mások beszélnek vagy írnak róla. Maga az öregedés folyamata sem zavarja: nem az a célja, hogy fiatalabbnak tűnjön a koránál. A jelenlegi állapotot szeretné sokáig megtartani és örül, hogy pár éve rátalált az orvosára, dr. Vas Krisztinára, aki biztos kezekkel, remek munkát végez a bioszálas technikával.

– Manapság már annyit fejlődött a szépségipar, hogy míg korábban negyven év fölött azonnal szikét ragadtak a plasztikai sebészek, ma különböző kozmetológiai kezelésekkel, például a természetes bioszálas technikával is rendkívüli eredmények érhetők el. Elvittem a doktornőhöz egy barátnőmet is, akinek szemhéjplasztikára volt szüksége; azt is szépen meg lehetett emelni szálazással. Engem a nyakam ráncosodása zavart leginkább – mondta a híresség, és azt is elárulta, hogy miért.





„A hosszú, vékony nyakú nők »átka«, hogy hamar megereszkedik a bőr”

A színésznő nap mint nap a reflektorfényben szerepel, ezért számára elengedhetetlen a makulátlan külső. Kétévente frissíti az arcát, és – mint kiderült – a szálazással a nyakát is hatékonyan lehet kezelni.

– A hosszú, vékony nyakú nők „átka”, hogy hamar megereszkedik a bőr ezen a területen. Ezért akárcsak az arcomba, ide is húztunk bioszálakat. Az arcom a munkaeszközöm, ezért fontos, hogy ápolt és kisimult legyen – mondta a sztár őszintén.

– Genetikai adottság, hogy kinek milyen szerkezetű a bőre. Babett esetében kissé lazább a kötőszövet – tette hozzá a doktornő.


„Két hét után már feszesebb a bőr”

A bioszálazás non invazív kezelésnek minősül, és ha időszakosan alkalmazzák, szépen meg lehet őrizni vele a bőr rugalmasságát és tömörségét, így sokkal üdébbnek tűnik a kezelt terület.

– A bioszálas feszesítés (Fine Thread Contouring) során, alapos fertőtlenítést és érzéstelenítést követően, a pici tűre felfüggesztett szálakat gyors és határozott mozdulatokkal kell bevezetni a bőr középső rétegébe, kb. 2-3 milliméter mélyre. A szálak nem tapinthatók, nem láthatók a behelyezést követően. Babett esetében a nyak területére, valamint az ajakzugok köré legyező alakban kollagéntermelést stimuláló hatású, lassan elbomló, puha tapintatú Poly-L-Lactic Acid/Polycaprolactone tartalmú, tejsavval átitatott szálakat alkalmaztunk. A tűk szúrása, valamint a bioszálak jelenléte erős regenerációs folyamatot indít be és tart fenn kb. egy-másfél évig. A bioszálak 8-10 hónap alatt maradéktalanul lebomlanak. Két-három hét után már érezhető, hogy feszesebb a bőr, kb. három hónap múlva már észlelhető kollagéntermelődés, és ezt követően lesz igazán tökéletes az eredmény – árulta el a szakember.


Amennyiben szeretne bejelentkezni hozzánk kezelésre, az alább található elérhetőségeink egyikén megteheti.


Elérhetőség:

Központ: 6724 Szeged, Párizsi krt. 1–3., I. emelet 1. sz. Telefon: 06-30/616-1830

Email: info@dermiron.hu Facebook: Dermiron